Kecskét adni ajándékba...

Nevetve szoktuk ajánlani: "ha valakit utálsz, adjál neki kecskét ajándékba".

Mielött rosszallóan ingatnátok fejeteket, elárulom, a kecske az egyik kedvenc állatom. A világ legbájosabb kölyökállata, ahogy a kecskegida vidám ugrándozással felfedezi a világot...

Felfedező kedve nagykorában sem csökken, nem ismer akadályt, nincs az a kerítés, fal ami megállíthatná, hogyha van mögötte valami számára izgalmas. Egyébként az év nagyrészében nincsen vele semmi gond. Kedves, szelid bújós, szalad ha a nevét hallja, gyorsan tanul, éppúgy mint egy kutya.

No persze azért mégsem úgy, életmódjából adódóan sohasem lesz szobatiszta :) 

Az első kecskénket ajándékba kaptuk nemsokkal tanyára költözésünk után. Még javában építkeztünk, ezért az udvar sarkában lekerítettünk neki egy kis részt, egy csöppnyi óllal, hogy ott legyen a közelünkben. Nem akartuk száműzni az istállóba egyedül azt a néhány hónapos csöppséget. Nappal szaladgált a lábunk körül, éjszakára bezártuk. Mi akkor még pár kilométernyire egy panzióban aludtunk, a tanyát pedig egy kedves bácsira bíztuk, aki vállalta, hogy éjszakánként fűt a kályhában, hogy a frissen vakolt falak gyorsabban száradjanak. Határozottan hideg tél volt. Egy reggel arra értünk ki, hogy a kicsi kecske boldogan szunyókál a ház egyetlen berendezési tárgyán, a kanapén, a bácsi pedig egy sámlin a kályha mellett. A ház pedig telis tele kecskeszarral. Kiderült, már napok óta minden éjjel beengedi, mert olyan magányosan mekeg szegény. 

Másnapra szereztünk neki társat a saját korosztályából, és kiköltöztettük az istállóba. Ők ketten voltak a késöbbi népes kecske populáció alapítói: Elek és Cirmi.  A legtöbben 147-en voltak egyidőben, de azért igyeketünk 40-50 között tartani a létszámot. A nálunk született nőivarú egyedek védettnek számítottak, azokat sem levágni, sem eladni nem lehetett, Ők alkották a tenyészállományt. 

Persze azért néha megváltam egy-egy kedvenctől, hogyha valaki továbbtenyésztésre akart vásárolni, és kedvenc lovamat is 21 anyakecskéért cserébe vásároltam. 

Mint mondtam az év nagy részében nincs is velük semmi gond, vidáman szaladoznak a legelőn finom falatok után kutatva, némi problémát csak tavassszal és ősszel okoznak. Tavasszal mindent elkövetnek azért hogy elérjék a friss hajtásokat. Ilyenkor egyensúlyoznak a kerítés tetején, azonnal felugranak az autó tetejére is, ha valaki egy fa alá parkol vele.

Veszélyben a virágoskert is, az éppen kibújó kora tavaszi virágok könnyen a kecskék zsákmányai lesznek, ha nem vagyunk állandóan résen.

(Kerestem az archívumban azt a képet amikor a sziklakerten átszáguldva minden kecske szájában van egy szál virág, de legnagyobb bánatomra nem találom.)

A másik veszélyes időszak az ősz, amikor fogytán a zöld mindenütt. Ekkor kerül sorra a zöldséges kert, aminek botor módon még mindig nem készítettünk 3 m magas kerítést. Bimbóskel, spenót biztosan nem marad télire, hiába lenne fagyálló... Télen bezárjuk őket, szénát lucernát, abrakot kapnak. Az ólhoz csatlakozó kb. 120 m2-es kifutót 2,5 m-es hegesztett vasháló veszi körbe. Okoztak benne károkat, de tizenöt évet azért kibírt. Kecskéim kedvenc téli játéka a háztetőre ugrálás. A kecskeól féltetővel csatlakozik az istállóhoz. A tető legalacsonyabb pontja 2 méter, ide minden gond nélkül felugranak. Amikor először láttam, hogy a 85 kg-os bakkecském, nekifutásból felpattan a tetőcserépre, és az üvegcserepeken keresztül nekifut az istálló tetejének, ahol büszkén egyensúlyozgat a kúpcserepeken, akkor a rémülettől még levegőt sem mertem venni. Hihetetlen milyen terhelést kibírnak a cserepek törés nélkül. Szerencsére egyetlen kecském sem akadt az elmúlt években, aki a több mint hatméteres magasságból le akart volna ugrani, visszafelé ugyanazon az úton mentek mint felfelé. Lassan hozzászoktunk nyaktörő mutatványaikhoz. Az állomány nem csak természetes úton szaporodott, rendszeresen kaptunk ajándékba kecskéket idegenektől és olyanoktól is akik korábban tőlünk vásárolták, mert házikedvencük nem tartotta tiszteletben sem a család, sem szomszédai tulajdonát.

és amikor túl messzire kóboroltak...

Most, hogy már ennyire készülődünk a költözéshez, fájó szívvel megváltam kecskéinktől, (a tudat, hogy olyan helyre kerültek, ahol legalább ennyire szeretik Őket, megnyugvással tölt el.) Házkeresés közben ott motoszkál a kérdés, vajon az új helyen lehet majd kecskét tartani?  Végleg le kell mondani a sajt- és szappankészítésről, vagy találunk számukra életteret? Elég messze lesznek a szomszédok, hogy véletlenül se okozzanak kárt Nekik?  Jó lenne, de annyi más szempontot is muszáj figyelembe venni...