2012. február 22., szerda

Apró léptekkel...

Bizony vannak időszakok, amikor semmi sem úgy történik, ahogy azt megálmodjuk. 

Év elején nagy lendülettel fogtunk bele "új otthon alapítási" terveinkbe, még a tartósan -19°C sem ingatott meg, pedig okozott gondot rendesen. 15 év óta először fagyott el a víz az istállóban a fagycsapnál. Nem győzünk örömködni, hogy már csak négy lóról kell gondoskodni, és nem 16-ról mint tavaly ilyenkor. Most örülök először annak is, hogy a birkáink sincsenek itthon, mert az istálló és a ház közötti 150 m vizesvödrökkel a kézben már nincs is annyira közel :) 
Néhány hétre, le kellett mondanunk saját fürdőszobánk kényelméről is, mert a két épület közötti vízvezeték is elfagyott, és csak most hétvégére volt hajlandó kiolvadni, csőtörés kíséretében. (Azóta is csak ámulok, hogy Kedvesem, milyen rutinnal oldotta meg a problémát, ami néhány évvel ezelőtt még több napos vízhiánnyal, és szakember kereséssel járt volna.)   

Na, meg persze fűtöttünk reggeltől-estig, sőt még éjjel is, hogy legalább épületen belül semmi se fagyjon szét. 
A nagy hidegben, sajnos a dobozolással nem haladtam túl sokat. 

A legszomorúbb, hogy a ház azonnali megvételéről le kell mondanunk, szóba sem jöhet hitelfelvétel, mert párom biztos hátteret nyújtó munkahelye megszűnt. Ugyan lett helyette másik, de hitelt felvenni...

Az elmúlt időszak leghasznosabb tevékenysége az albérlet keresés volt, persze telefonon, 300 km távolságból. Kiadó házat nehéz találni, hirdetésben szinte lehetetlen, ezért azzal próbálkoztam, hogy a régóta hirdetett házak tulajdonosait megkérdeztem, hogy nem adnák-e bérbe, az egyébként üresen álló ingatlant, azzal a feltétellel, hogy azonnal kiöltözünk, ha mégis jönne vevő. 
Arra törekedtem, hogy leendő házunktól semmiképpen ne kerüljünk tizenöt-húsz kilométernél távolabbra.
Érdekesség: kilenc éve folyamatosan hirdetett, lakatlan ház, beázó tető, méregdrága eladási ár, a bejárati ajtó előtt a lépcsőből kinőtt fa, ami akadályozza annak kinyitását, a tulajdonos mégsem adja bérbe. Teljesen érthetetlen.  

Számos elutasítás után, úgy tűnik sikerrel jártam, két helyről is kaptam biztató választ. A jövő héten személyesen is találkozom a tulajdonosokkal, és megpróbálok megegyezésre jutni, egy számunkra is kedvező bérleti díjban.

Aztán néhány hét és költözünk :))) 

Hogy pontosan mikor és hová, arról nemsokára beszámolok, mert ez most még számunkra is rejtély.

7 megjegyzés:

  1. Akkor MÉG nem mentek a VENDVIDÉKRE!Van egy olyan elképzelésem hogy márciusban meglátogatnálak!barátnőmnek lesz festménykiállitása Vácon..talán március 16 ..án..én szabin leszek..és meg szeretném lepni a jelenlétemmel!Akkor lehet hogy összefuthatnénk!..A házvásárlással kapcsolatban ne csüggedjetek..."majd csak lesz valahogy"..jelzem,nálunk is befagyott a tetőtéri vizcsap..alig most engedett ki..remélem nincs csőtörés!..:)KITARTÁS!!!!

    VálaszTörlés
  2. Már aggódtam, hogy miért nem írsz... sajnos ezek nem túl jó hírek, és gondolom az sem vígasztal, hogy a mi fürdőszobánkban is elfagyott a víz, a férjem disznópörzsölővel melegítette ki 2 órán keresztül... szóval ha sikerült bérelhető házat találnotok, az már fél siker. Nálunk a faluban a mellettünk lévő családi házat 90.000 Ft+rezsi/hó (!!) összegért adták bérbe... szóval vigyázni kell, mert itt is lehúzzák a bőrt az emberről. Kíváncsi vagyok, hogy hová költöztök.

    VálaszTörlés
  3. Bizakodom, hogy előbb vagy utóbb sikerül megfelelő megoldást találni,Sajnos sokszor hosszú idő kell a megvalósuláshoz.Kitartást.

    VálaszTörlés
  4. szió:-)
    martától találtam ide, a cím lett érdekes: Vendvidék (hol, mit, kicsoda stb.) - nagyon érdekel a históriád, foglak olvasni!

    VálaszTörlés
  5. Márti: szeretettel várlak, valószínüleg még itt leszünk a dobozhalmok között :)
    Annamarie: A disznóperzselő nálunk is fontos szerepet kapott a télen. Néztem azt a házat a hirdetésekben, de ennyi pénzt még akkor sem tudnánk kifizetni, ha nem akarnánk mellette építkezni... Én is kíváncsi vagyok!
    Baratella: Köszi, mi is bizakodunk, hogy nemsokára földik leszünk.
    Emese: Neked is köszönöm, most átlátogatok Hozzád:)

    VálaszTörlés
  6. Komolyan... lépésről-lépésre ugyanezt az utat követjük! :)

    VálaszTörlés
  7. Ha a Tiétek kell, hogy legyen az a ház, úgyis az lesz!

    VálaszTörlés