2012. március 3., szombat

Albérlet - valamennyi idöre...

Kedves kis falucska, az Őrség-Göcsej-Hetés határán, álmaink házától kb. 30 km távolságban. Kicsi házikó a falu végében. A kert aljában patak, jó füves legelő a lovaknak. Szomszédok látótávolságban, de csak ha kimegyünk a ház elé az utcára. Egyébként csak rétet és erdőt látni. Csend és nyugalom. Majdnem olyan, mint amilyet elképzeltünk, csak picikében. Két szoba, nagy étkező, konyha, WC, zuhanyzó, istálló, garázs(fáskamra), + egy kerti lak (két helyiség, ajtó nélkül). Mintha egy mesebeli erdőszéli házikóban járnánk. A bútorainknak a tizede sem fér el, ha jól kinyújtózom elérem a plafont, nincs kamra, nincs pajta, nincsenek ólak, és kerítés is csak az utca felé. Mégis beleszerettem. Festeni kell, burkolni, és kerítés is kell a kutyáink miatt, legalább a ház végéig. Átszerelni a vizet, valahol helyet találni egy kádnak, abból is egy nagyobb fajtának :) Rendbehozni a kerekeskutat, ólat építeni az aprójószágnak. Aztán már költözhetünk is. Ma megállapodtam a tulajdonossal, elhoztam a kulcsokat. Kiváncsi vagyok a párom mit szól majd hozzá, Ő még nem látta. Meglepetés, mire hazaér :))) 

Ha mégis túl kicsinek bizonyulna, akkor is helyben vagyunk. Sokkal könnyebb lesz másikat keresni, bár nem hinném, hogy erre sor kerülne. Valami megmagyarázhatatlan erő veszi körbe az egészet, engem teljesen elvarázsolt. Annyira ámultam-bámultam, hogy elfelejtettem fényképezni. Csak hazafelé a kocsiban jutott eszembe. Talán, ha a telefonomat kivettem volna a kocsiból... Legközeleb pótolom.

Azt is ki kell találni, hogy hová tesszük a tulaj bútorait arra az időre amíg ott lakunk. Ja, és a sajátjainkat is. A szomszédnak van szép nagy pajtája - állítólag kedves ember, legközelebb megismerkedünk Vele. Hátha megengedi, hogy oda bepakoljunk...

A legnagyobb kérdés, hogy - hová? - most már megoldódott. A következő kérdés az, hogy: mikor???

14 megjegyzés:

  1. Tyűha,akkor a "lovak közé csaptál"!gratulálok,a párodnak is biztosan tetszeni fog..NEKEM már most tetszik!!!!..de várom a SOK SOK fényképet!..Kivánok sok erőt hozzá..mert látom szereted..menni fog!Üdv

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért ne gondolj egy erdőszéli mézeskalács házikóra, ez csak egy málladozó falú ódon parasztház, odabenn átható doh szaggal.
      Ha nem sikerül rendesen kiszellőztetni nyárig, akkor majd a kertben bográcsolunk:)

      Törlés
  2. Valamiért úgy izgulok, mintha én költöznék.
    Talán egy előző életemben éltem ott, annyira vonz az a táj! Semmi más, csak az Őrség. Pedig csak egyszer voltam ott, még is akkor úgy éreztem otthon vagyok. Azóta is "honvágyam" van. Megmagyarázhatatlan.
    Kíváncsi vagyok a képekre :-))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugyanilyen vonzerőt éreztem ennél a háznál is.
      Ígérem, legközelebb nemcsak ámulok, hanem fényképezek is.

      Törlés
  3. Az Őrséggel kapcsolatban úgy látszik, mindenki így érez... Mi is először jártunk itt 2007. decemberében, erre 2 hónap sem telt el, és megvettük a házunkat. Igaz előtte szinte minden hétvégén egy napot itt töltöttünk, jártuk a vidéket, kérdezősködtünk az eladó házak iránt. Valami úgy húzott bennünket vissza erre a tájra, mint ahogy a mágnes vonzza a vasat.
    Remetekert, örülök, hogy találtál megoldást! Igaz, csak félmegoldás, de az is valami, és talán még ha megtetszik, lehet, hogy meg is tudjátok venni. Én azt érzem, hogy hozzánk igen közel lesztek, így szeretnélek meginvitálni Benneteket Kercaszomorra (azon belül is Szomorócra), ha itt jártok a háznál, gyertek el!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük az invitálást, biztosan el fogunk látogatni Hozzátok. Valóban nem leszünk messze Tőletek, kb. 15 km, ha körbemegyünk a rendes úton:) Jó lenne, ha sikerülne Húsvétig lecuccolni...

      Törlés
  4. Kedves Remetekert, néhány hete tépelődtem rajta,írjak-e,talán tetszene Nektek a mi megvalósuló álmaink vidéke, Hetés is, sok eladó pajtás istállós házzal, de aztán elhessegettem a gondolatot, mondván ha az ember beleszeret egy házba, akkor nehezen tágít mellőle, és erre most tessék...jó költözködést remélem összefutunk egyszer

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Talán valahol a blog legelején írtam, hogy kb. három éven át csak Hetésben, és az Őrség zalai részén keresgéltünk házat, de arrafelé kevés az olyan, aminek nincs szomszédja, így keveredtem Vendvidékre. Most azonban boldog vagyok, hogy ha csak átmenetileg is, mégis ott élhetünk majd.
      Örülök, hogy írtál, Húsvét után megismerkedhetnénk:)

      Törlés
  5. Nagyon jó dolog ez, Remetekert (milyen érdekes egy embernek ilyen név), szinte érzem a széna és a szabad tér illatát.
    Mikor azt írtad, hogy csak akkor látod szomszédaidat, ha kilépsz a ház elé - nos, el tudod képzelni, hogy én ha kilépek, mit látok? egy liftajtót és két másik ajtót. Szinte sose találkozom senkivel, pedig itt élek pontosan harminc éve. De az ember meg is szokja az egyedüllétet, már nem igényli.
    Kíváncsian figyelem továbbra is, mit kezdtek azon a gyönyörű vidéken. Irigykednék (de tudom, azzal semmire nem megyek), én is el akartam költözni vidékre, de nem bírtam összerakni annyi pénzt, és ha már csak a gyerekei vannak valakinek, akkor inkább a közelükben marad.

    VálaszTörlés
  6. Kedves Remetekert, nagyon orulok, hogy megtalaltam a blogod. Vegigolvastam, es nagyon orulok, hogy egy (jokora) lepessel kozelebb tudtatok kerulni ahhoz, amire vagytok! Mi is koltozes elott allunk valamikor, varosrol falura, es a te soraid olvasva is csak az motoszkalt a fejemben, hgoy merjuk megtenni. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oly jó falun...nem is kivánkozok városba..egyesek azt mondják..hogy birom itt?...válasz!JÓÓÓLLL!!!

      Törlés
  7. :)) Szuper!!! Ami hiányozna, majd itt is megteremtődik. De inkább "ott". Sok munkátok lesz! Ez a ház volt fűtve?
    Nehéz lehet kibírni, hogy 30 km-re van a HÁZ.. de legalább most már csak annyira!

    VálaszTörlés
  8. Gondolom benne vagytok a sűrűjében, de ha kis időd lesz, posztold hol tartotok! Kíváncsiak vagyunk!

    VálaszTörlés
  9. KIVÁNCSIAK VAGYUNK MÁR!!!!!

    VálaszTörlés