Havazik...

Közeleg a Karácsony, és végre esik a hó!
Ebbéli örömemet szeretném megosztani Veletek, legkedvesebb számommal, fogadjátok szeretettel:

A sors keze...

Álmaim házára teljesen véletlenül bukkantam rá. 

Eladó házat néztem meg egy falu végi utcában, a háznál már félre húzódni is bajos volt, szerencsére senkinek nem voltam útjában :) Továbbmentem, hogy majd valahol megfordulok, az út végén volt még egy tanya, ahol éppen kint volt egy néni. Nála érdeklődtem, tud-e még eladó házat a faluban, Ő javasolta, hogy bár a kövesút itt véget ér, menjek tovább a földúton, jobbra van egy eladó ház a domboldalon. Pár száz méter az erdőben, Y elágazás, kanyarodtam jobbra, de a házig nem jutottam el, mert a tulaj lesorompózta az utat, benéztem, és ott volt egy full extrás modern épület együttes, medencével.
Elborzadva tolattam vissza, ami platós teherautóval nem volt kis teljesítmény, ráadásul ott már hegynek felfelé ment az út, éppen hogy elfértem a két keréknyomon, azt már nem szívesen vállaltam volna be, hogy a kövesútig visszatolassak, a kanyargós, és pocsolyákkal teli szakaszon, féltem, hogy az egyikbe beletolatok, és elakadok.
- Még élénken élt az emlékezetemben legutóbbi házkereső kirándulásom, ahol a szakadó esőben négyszer is sikerült elakadnom:). 

Így aztán a bal oldali keréknyomon haladtam felfelé az erdőben, reménykedve, hogy találok megfelelő helyet a megfordulásra. Látszott, hogy járt út, de az ágak eléggé behajlottak, és nem voltak friss keréknyomok sem. Egészen járhatónak tűnt.

Kicsit aggódtam, hogy mi  lesz, ha olyan helyre érek, ahonnan nem tudok továbbmenni, de visszafordulni sem tudtam, úgyhogy mentem tovább felfelé, aztán kiértem az erdőből egy tisztásra, és ott láttam meg a házat, de nem mertem mellette megállni, mert nagyon csúszós agyagos volt a föld, továbbmentem, hátha lesz hely félreállni vagy megfordulni, erre úgy egy kilométernyire a hegytetőn lett is lehetőség.

Visszafelé már bátran megálltam, annyira béna azért mégsem lehetek, hogy a hegyoldalban lefelé is elakadjak :))) 

Az elhagyott ház tárva-nyitva, amíg ott voltam kb. két óra hosszát, csak egy rókával és néhány madárral találkoztam.

OTTHON voltam. Sétáltam, fényképeztem, már láttam magam előtt a karámot a lovainkkal, a kapirgáló tyúkokat és a lustán heverő komondorokat. Képzeletben belaktam a házat, már sütöttem a kemencében, szinte éreztem a friss kenyér illatát, gondolatban takarítottam a szobákat, festettem a falakat...

Dél volt, néztem az ablakon beszűrődő fény- sugarakat, ahogy utat törtek a spaletta lamellái között. Annyira jó volt ott lenni, úgy éreztem az utam végére értem, vége a keresgélésnek, hiszen MEGTALÁLTAM !!!

Hiszek abban, hogy minden valamiféle okkal történik, nincsenek véletlenek, volt abban valami sorsszerű, hogy  négy kilométert autóztam az erdőben felfelé, mintha valami láthatatlan erő mutatta volna az utat...

Vágyakozás...

Megtaláltam! 2 nap autózás és megtett 1140 km nem volt hiábavaló.  Rátaláltam arra a házra, aminek láttán belém hasított az a régóta várt érzés: itt szeretném leélni az életem. Na, ne gondoljatok valamiféle kacslábon forgó csodára, szinte beteges vonzódásom a régi romos házakhoz ismét előtört.

Ha életem párja velem lett volna, akkor talán azonnal elrángatott volna onnét, vagy legalábbis megpróbálta volna belém fojtani a kitörő lelkesedést - de egyedül voltam:)
Egyedül az erdő közepén, álmaim házának romjaival. Megállt az idő... még szerencse, hogy majd minden időhöz kötött találkozón túl voltam már, így aztán kiélvezhettem a találkozás minden részegítő pillanatát.
Persze a fényképezőgép végül itthon maradt, így telefonom adottságait igyekeztem kihasználni, amennyire lehetett. A józan ész azt diktálta, hogy készítsek néhány képet az utókor számára, és haladjak tovább, de a bennem lakozó lény, aki mindig mindent értéket meg akar menteni az enyészettől, nem engedett tovább.
Énemnek ezzel az oldalával, még kedvesem örök realizmusa sem bír. Néha megpróbál lerángatni a földre, próbálja csapongó képzeletem és szürreális álmaim a lehetőségek medrébe terelni - oly hiábavalóan. Azokra a kérdésekre , hogy miből? és hogyan? valóban nem tudom a választ, de ez nem akadályoz meg abban hogy álmodjak és tervezzek.











Nem tudom, hogy mennyire jön át a képekből a hely hangulata, de megosztom Veletek néhány részlet szépségét...

Sok házat néztem meg, és egyikben sem éreztem, hogy megérintene. 

Kerestem a kompromisszumot magammal, miről tudnék lemondani, hogy ez vagy az megfeleljen. Néztem olcsót és drágát, kicsit és nagyot. Próbáltam meglátni a szépet és a jót azokban házakban, átérezni mások mitől szerettek ott élni, hiába... Eddig egyikben sem éreztem semmiféle vonzalmat. De ez a ház az erdőben, villany és víz nélkül, távol a járható utaktól...

Azóta nyomozást folytatok, hogy kiderítsem a helyrajzi számot ami alapján megtalálhatjuk a tulajdonost. Egyelőre a környező önkormányzatoknál próbálkozom, mert a földhivatalba idén már biztosan nem jutok el.
Milyen szép karácsonyi ajándék lenne, egy papírfecni a címmel és telefonszámmal :)))